Költőnk és Korea, avagy Karafiáth Orsolya élménybeszámolója Észak-Koreáról

Kedd este Karafiáth Orsolya élménybeszámolót tartott az Észak-Kóreai élményiből, tavaly májusról. Megpróbálom összefoglalni az érdekességeket, amik vagy újbóli megemlítést érdemelnek, vagy számomra is új információk voltak. 

Kezdeném azokkal az információkkal, amik valóban egy turistához jutnak el, élmények inkább, nem tények, és szabályok, ahogyan ezt a Koreai Népköztársaság engedélyezi. Air Koryo járatával érkezett az országba, amint mint később megtudta lehet nem volt a legjobb döntés, mivel nem lehet tudni hol szerzik a gépeiket vagy a kiképzést a pilótáik. Második lehetőség vonat lett volna Pekingből, de az 22 órát utazik. Új szabályok szerint, mobiltelefont már be lehet vinni az országba, de a SIM-kártyát már a repülőtéren elkobozzák. Fényképezni csak azt szabad, amit a kísérők megengednek, de távozás előtt azért a fényképezőgép memóriakártyáját is ellenőrzik. Állítólag ezeken a programokon való részvétel hatalmas önfegyelmet kíván, mert nem szabad nevetni a nagyvezér képe előtt, vagy ha egy katona van a közelben. Ami – annak, aki kicsit is ismeri ÉK-t – annyit jelent, hogy sosem, mert minden sarkon vagy egy kép, vagy egy szobor vagy egy katona virít. Újságot sem szabad kidobni, ez két dolognak is betudható. Egyik, hogy nagyon kevés a papír, a másik, hogy minden újság címlapján a vezér mosolyog, tiszteletlenség lenne kidobni, vagy összegyűrni (mondjuk felmerül a kérdés, hogy akkor mit csinálnak vele?). Az emberek nem is nagyon tudnak hol információkhoz jutni, max, az ilyen kiállított újság bulletinekről közhelyeken. A fővárosban, ahol működő metró van (állítólag), a turistáknak mindössze 2 megállóba szabad lemenniük, azt is csak meghatározott időben. A képekből ítélve nagy fényűzésű megállók ezek, óriási csillárokkal. Egyébként a legmélyebb metró pont Észak-Koreában található 120 méter mélyen. Állítólag a megengedett időpontban tényleg jöttek szerelvények, emberek pedig valóban fel-le szálltak… (itt felmerül megint a kérdés, hogy ez mennyire valós… amikor köztudott, hogy minden amit az ország a turistáknak mutat egy mese, egy szerep…).  A kedvencem a fodrászat és hajviselet szekció volt J. A nőknek 18 féle frizura áll a rendelkezésükre, a férfiaknak 10 féle verzió. Ezek közül választhatnak, és mást nem viselhetnek. 

Szintén információ, amit csak a belépő turisták tudhatnak meg, az az élelmezésükről való adat. Míg ők kaptak azért meleg ételt és kvázi rendes eledelt, már a kísérőik, csak a kiszabott fejadag hideg tésztájukat ehették (nem is volt szabad megkóstolni). Viszont például az ásványvizes palackok, vagy bármi más kínai importáru, hónapokkal lejárt szavatosságúak voltak (mondjuk legalább nem titkolják). Amikor 1-2 nap után rájöttek a kísérők, hogy túl sokat beszélnek magyarul, másnapra kaptak egy magyarul beszélő kísérőt is… Telefonálni nagyon komplikáltan lehetett, csak a fővárosból, útlevél leadás, a hívott személy kiléte. És érdekesmód másnap megkérdezték tőle, mi nem tetszik Észak-Koreában. Tehát a lehallgatás is bizonyítva van. A fővárosban állítólag 3 szálloda van, de a harmadikat még senki sem látta. Vidéken azért előjött a rizspapír a falak helyén, vagy ablak gyanánt verzió is. A tengerpartot nem lehet megközelíteni, duplaszögesdrót áll az útba. Amikor megemlítették/megkérdezték, hogy miért ilyen szomorúak, egyarcőak az emberek, hogy nem örülnek soha? A kísérők azt válaszolták, dehogynem, lesz itt mulatság. És láss csodát, másnap belebotlottak egy csoport munkásba, akik épp táncolgattak, örültek és énekelgettek… Képeket látva megjátszva, szegények.

Juuj, hát annyi mindent írnék, de tényleg ÉK napestig lehetne beszélni. Nem fogom most leírni az életkörülményeiket meg a nagy éhínséget. Mindenkinek ajánlom Barbara Demick könyvét, akit érdekel…  Karafiáth Orsolya vicces volt az előadás közben, főleg azért mert már régen járt ott, és még így is a dolgok felét elfelejtette. Például a kedvencem: „Erről nagyon sokat lehetne beszélni, de nem tudok, mert már elfelejtettem”. Nagyon laza J. Mondjuk igen talán látszott rajta, hogy a legtöbb infó számára a látogatásból van, ő nem olvashatta agyon magát ÉK-ról előtte, vagy extra könyveket (persze nem útikalauzokra gondolok). Néha úgy kiegészítettem volna J. Például amikor szörnyülködve mesélte, hogy nekik 6 napból áll a munkahét, a 7. Napon pedig ki kell menniük önkéntes munkát végezni, például gyomlálni. Na itt jegyezném meg, hogy nemhogy gyomlálni, de füvet kell nyírniuk. Ami nem is lenne olyan nagy gond, ha szegényeknek nem egyszerű ollóval kellene ezt megoldaniuk… Kábé szálanként. Na, de tényleg csak ennyit fűznék hozzá, mert sosem hagyom abba máskülönben J. Egyébként jó volt, semmi rosszat nem mondhatok sem a programról (kivéva az áradó alkohol szagot egy ponton túl…), sem az előadóról. Jó fej volt.

Kapcsolódó írások:

http://repulokutya.blogspot.de/2013/09/beton-es-cseresznyefavirag-eszak-korea.html

Ujgurisztán és a Karakoram Highway

A december elejei, egyben a tavalyi év egyik utolsó (legalábbis nekem) földrajzos előadása egy nagyon érdekes részről szólt – bevallom, számomra eddig ismeretlen – Ujgurisztán területről.

Ujgurisztan Kína, észak-nyugati részén terül el, és talán nagyon nehéz is megfogalmazni mennyire tartozik Kínához. Lehet inkább csak úgy nevezném, hogy Kína által megszállt terület. Talán nem is véletlen volt az előadó megjegyzése, hogy olyan itt, mint Tibetben. Ezen a vidéken magas hegységek, szürtök (magashegységi legelők) találhatók. Itt húzódik a Tian Shan, és ezeken a nehéz hegyes vidéken húzódott a selyemút egyik része is. És itt található a Karakoram Highway – G314 (Kínát és Pakisztánt köti össze, és a világ 9. csodájának is emlegetik).

Source: thevelvetrocket.com

Belső-Ázsiának ezen részén, nincs informálás, ha az ember megpróbálna megkeresni valamit, sehol semmi táblát, jelzést nem talál. Nincsenek vészhívó telefonszámok. De a kínaiak rendületlenül építik az utakat erre a helyre. Miért? Nagyon sok nyersanyagforrás található a területen. Amikor átérünk a kínai részre, ott már fényképezkedni sem szabad. Egy gerilla övezet, ahová nem is nagyon ajánlott jönni. Áthaladás nehézkes, főleg a kínai katonák hozzáállása miatt. Akkor mennek ebédre amikor akarnak, ami akár eltarthat 3 órán keresztül is. Addig az ott várakozók, minden információ hiányában csak reménykedhetnek, hogy még aznap átjutnak. Természetesen a katonák csak kínaiul beszélnek, így még ez sem könnyíti meg ez idelátogató lelkek életét. Ezek a területek annyira elhagyatottak, mégis a kínaiak ilyen 7000 m magasságban építik az „autópályáikat”. Mutattak az előadáson eredeti fényképeket, ahol az óriási építkezési daru, mint egy apró játék, néz ki a hatalmas hegyek között. Annak ellenére, hogy ez a világ egyik legelzártabb területe, térerő is van és kb. 1000 munkás, akik rendületlenül dolgoznak az utakon. A Tigristappancs út építésekor 10 munkás meghalt, amikor rájuk zuhant egy szikla, erre a kínaiak, 30 másikat hoztak helyettük.

Ujgurisztan legjelentősebb városa Kashgar. Rajta is észre lehet venni a folyamatos változást, építkezést. A város eredeti kinézete – ami kis vályogházas, labirintus-szerű házak, járatok hálózata volt – lassan teljesen eltűnik. Egy-egy házat vagy részt már csak emléknek hagynak meg, de állításuk szerint higiéniai okokból nem maradhatnak. Útjain autók nem tudnak járni, amivel egy esetleges mentőautó eljutás problémát sem tudnának megoldani. Hivatalosan a kínaiak támogatják az ujgurokat, de a valóságban talán ez még sincs ennyire így, kamerával figyelik őket. Például ha valaki egy ujgur mecsetbe bemegy, az már biztos nem kaphat kínai vízumot. Ujgurisztán zászlójának rejtegetése bűntény (világoskék csillaggal), nem szabad használni. A kínai hatóságok a hosszú szakállat is a radikalizmusnak ítélik, így itt szóba sem jöhet az ún. „aggszakáll” (vagyis de, csak szakáll nélkül J). Ami szabadabb mint Kína nagy részén az a gyerekvállalás, náluk még nincs limitálva.

Természeti adottságok

Mint ahogy már írtam, ezen a területen a magashegységek dominálnak, ezért az életvitel is ehhez van kialakítva. Nagyon sok a magashegységi legelő, aminek az alsó részén juhok, feljebb (3500m) már jakok legelésznek. Gyakran keresztezik a jakokat szarvasmarhákkal, azok így szelídebbek. Tevéket tartanak a húsáért és a tejért és ezeket a kínaiak felvásárolják, tehát jó pénzforrás is nekik. A lovak pedig havasi gyopárt esznek (ami azért vicces, mert EU-ban védett növény). Az időjárás magashegységi kontinentális, ami az előadó megjegyzése szerint itt annyit jelent, hogy vagy megfagyni lehet vagy megsülni. Köztes átmenet nincsen J.

Ujgurisztán nagyon gazdag nyersanyagokban, a kínaiak ezért is ragaszkodnak annyira hozzá, és próbálják a lehetetlent az útjaikkal a magashegységekben. Ez a terület nagyon gazdag bányákban, vasérc, rézérc és grafit a legjelentősebb. Az utakat délután 3 után lehetetlenség használni, mert sár önti el, akkor érnek le az olvadó gleccser hordalékai (Ehhez kapcsolódott egy példa, hogy hogyan itatják a lovakat a kiszáradt patakból. Hát pont így, hogy mindendélután óramű pontossággal megtelik az olvadástól.). Ezt annyira ki szeretnék használni a kínaiak, hogy legújabban a Pamírból olvadó jéggel akarják táplálni az erőműveiket (a sivatagban!!).

Rosszat megintcsak nem tudok mondani az előadásról (még bizonyos megjegyzések ellenére sem). Nagyon érdekes volt, nem gondolnám, hogy Belső Ázsia, ami földrajzi szempontból engem soha sem vonzott, ilyen érdekes is tud lenni. Mondjuk még most sem vágyok oda, de jó tudni J.