Nepál és Himalája

A hét közepén elkezdődött a Magyar földrajzi társaság tavaszi előadás sorozata, amelyet Sulek János beszámolója nyitotta, Nepálról, és a hegyeiről. Annyira mély benyomást tett rám az előadás, és a téma is, hogy legszívesebben pakoltam volna a hátizsákom és mentem volna hegyet mászni Nepálba. Az előadó személye nálam mindig már fél siker, és ebben az esetben egy nagyon jól felkészült embert ismerhettünk meg, és érződött rajta a hegyek és Nepál szeretete.

Nepál is részben az otthona a Himalájának, a Föld legmagasabb hegyvonulatának, és itt találjuk meg a legmagasabb tengerszint feletti magasságú hegyet, a Mount Everestet. Ezen kívül a 14 nyolcezres hegyből, 8 darab szintén Nepálban van. A Himalája folyamatosan mozog, évente körülbelül 20-27mm nő, a folyamatos tektonikus mozgások miatt. A lemezek tolakodásának is köszönhetjük ezt a lélegzetelállító hegyvonulatot, hasonlóan keletkeztek a dél-amerikai Andok hegyvonulata, vagy északon a Sziklás-hegység. Azzal a különbséggel, hogy ott a lemezek inkább egymás alá mozdulnak, míg Ázsiában csúcsosodnak.

Nepál területén 5 éghajlati öv található, kezdve a leginkább az indiai trópusi éghajlatra hasonlítóval, majd a mérsékelt övvel, azt követve a hűvös mérsékelt övvel, ahol több mint 3000 méteren még simán megterem az alma. Ezt követi az alpesi övezet, ahol már a növényzet eltűnik, és végül az örök hó birodalma zárja a sort. Az ország, vegyes nemzetiségek tárháza, érdekességként megtudtam, hogy a serpák valójában egy népcsoport megnevezése. Ahogy a különböző népcsoportok, úgy a legkülönbözőbb vallások is elterjedtek Nepálban, és békességben megélnek egymás mellet. Természetesen a leggyakoribb a hindi és a buddhizmus, de megtalálható az iszlám vagy a kereszténység is.

Az előadáson megismerkedhettünk a legismertebb, legszebb, legjobb trekking útvonalakkal, amelyek többsége 5000-6000 méter tengerszint feletti magasság kemény átküzdését jelenti. Ezek a túrák, egyéntől függően, néhány naptól, akár hetek hosszúságáig is tarthatnak. Meg lehet őket csinálni egyedül, vagy segítséggel (bérelni valakit, aki cipeli a csomagot). Az útvonalak kis településeken haladnak keresztül, amely mindegyikében szállásra találhat az elfáradt turista. A helyiek vendégszeretete pedig kiemelkedő. Vannak természetesen könnyű útvonalak, és vadregényes nehéz útvonalak, amikre nagyon kevés engedélyt bocsátanak ki a helyi hatóságok. Vannak híres útvonalak, amelyekről a legszebb kilátásban részesülhetünk az Evrestről, vagy az Annapurnáról. Ezen kívül vannak a szent hegyek, melyekre engedélyt nem adnak ki, szentként tisztelik, és tilos a megmászásuk. Egyik ilyen, a halfarkat megformáló Machapuchare.

Ezekhez a túraútvonalakhoz, természetesen el is kell jutni, az ország belföldi kis járatokat üzemeltet a magas hegyi településekre. Ezek a kicsi repülőterek is felkerülhetnek az érdekességek listájára, ahogy a világ legveszélyesebbjei közé is simán beférnek. Természetesen, belföldi, kis gépek használják ezeket a kifutópályákat, amik már majdnem 4000 m fölötti t.f. magasságban vannak. Leszállni és felszállni, csak a kora reggeli órákban engedélyezett, mert amikor a nap megsüti a hegy ormokat, már nagyon veszélyes. Rendszeresen kell széllökésekkel, és viharfelhőkkel számolni, így az a 20 perces repülőút, ami például Pokhara és Jomsom között zajlik, lehetséges, hogy egyik helyen gyönyörű időben indul a gép, míg a másikon már nem tud leszállni.

Visszatérve a helyi lakosokra, szinte hihetetlen az a súly mennyiség, amit ők játszi könnyedséggel cipelnek fel-le ezeken az óriási hegyeken. Általában olyan 130 kg súlyokkal „szaladgálnak”, nők és férfiak egyaránt. Egy, a fejükön áthelyezett pánttal tartják csak a csomagot, így a teljes terhet nem a hátukon, de a fejükön cipelik. A helyi pihenőhelyek is úgy vannak kialakítva, hogy ekkora súllyal is lehetséges legyen a leülés és a felállás. Az öszvérek már szinte fejből ismerik az utat, szabadjára engedik őket, súlyokkal a hátukon, és mennek egymagukban, emberi kísérő nélkül, a hegyi utakon, és a takarmány (vagy amit épp szállítanak – gyakran csirkéket), mindig célba ér.

Az előadás tökéletes volt, a téma teljesen feldobott, utána napokig a hatása alatt voltam olyannyira, hogy újranéztem az Everest c. filmet. Már csak egy ilyen hegyi túrára kéne beiratkoznom. Ezt a videót, a Nepálról való elmélyedéseim alatt találtam, számomra nagyon érdekes volt, mindenkinek ajánlom! Sok mindent elmond...

Kína és az olipmia

Az olimpián 28 különféle sport, több, mint 300 eseményén, 2488 kiosztható érem várakozik. 206 ország,  11 ezer sportolója pályázik az érmek egyikére. Hirdetik a sport szeretetet, a fair-playt, és a nemzetközi együttműködést, de a végén, mégis csak az számít, hogy melyik nemzet, és milyen színű érem. A kínaiknak ehhez is egy kicsit más hozzáállása van. Nem titkolják azt a vágyukat, hogy Kínát, és a kínai sportolókat a világ legjobbjainak és megközelíthetetlenjeinek mutassák a legfontosabb sporteseményen. Olyannyira nem titkolják, és hajtják ezt a vágyat, hogy számukra az olimpiai felkészülés inkább hasonlít a spártai állapotokhoz, mint egy tradicionális edzéshez. Céljuk, hogy az anyaországnak dicsőséget és csillogást hozzanak, és ez a csillogás, számukra, csak egyféle éremszínben következhet be.

Amikor 120 évvel ezelőtt, ez első újkori játékok elkezdődtek Athénban, Kína – belső kormányzása és határai fenyegetettségei miatt – nem vett részt rajtuk. Egészen 1932-ig, amikor is, még nem nyertek egyetlen aranyat sem. A kommunista forradalom után újra kihagytak 24 évet. Ezalatt, 1959-ben, Rong Zedong, megszerezte Kína valaha első világbajnoki címét, asztali teniszben. Mao Ce-tung ezt a győzelmet „szellemi atomfegyvernek” titulálta, és már ekkor érezni lehetett, hogy hamarosan milyen szerepet fog betölteni a sport az ország életében. Végül Kína, 1984-ben tért vissza a játékokra, és a sportolói, összesen 15 aranyérmet szereztek. Zheng Wang szerint (ő írta a könyvet „Never forget national humiliation” – és egy egész fejezetet szánt az olimpia politikájának), ezekután az aranyérem a Kommunista párt működésének a bizonyítéka volt, és Kína globális szerepének egy betonbiztos pontja.

Kína hirtelen jött aranyérem sikerét, főleg, a nyolcvanas években alapított állami sport iskoláknak köszönheti. Ígéretes, fiatal atlétákat ragadtak ki otthonukból, és beállították őket ebbe a kemény, izolált edzésrendszerbe (nem ritka, hogy pl. a kézmérettük miatt, nem pedig azért mert ennyire érdekelné őket a sport). 8 és 9 évesek áldozták fel az általános tanulmányaikat, hogy részesei legyenek ennek az inkubált rendszernek, aminek végeredménye még kicsit sem biztos, hogy olimpia szereplést hozhat nekik. A 2008-as pekingi játékok előtt 3 ezer sportolójuk gyakorolt folyamatosan, és csak az egyötödük jutott el a játékokig. És még akkor is, egy 3. helyezés szinte semmit nem ért. A mottójuk akár az is lehetett volna, hogy „menj aranyért, vagy haza”. Az első helyezettek egy éjszaka alatt nemzeti hősökké váltak, amely gazdagságot és hírnevet hozott nekik a jövőben. Akik nem aranyat vittek haza, azokat csalódásnak könyveltek el. És hogy még tetőzzük, a legtöbbjének ekkor már hiányoztak az alapok, a szaktudás és az anyagi forrás, hogy új életet kezdjenek, mint – nem professzionális sportolók.

Ekkora nyomás alatt, nem is csoda, hogy néhány kínai versenyző megkockáztatja a győzelmet, és doppingol. A 96-os atlantai futó-győztes, Wang Junxia bevallotta, hogy részese volt az államilag támogatott dopping rezsimnek (jelenleg vizsgálják az ügyet). 1990 és 98 között 28 kínai úszó produkált pozitív eredményt, teljesítmény növelő szerekre. Az idei olimpiát is beárnyékolták a dopping botrányok, de Fu Yuanhui úszó révén végre más hozzáállást és szereplést is láthattunk a kínai sportolóktól. A 24 éves lány – aki egyébként egy riportertől tudta meg, hogy bronzérmet nyert – kitörő örömmel fogadta a hírt, és az mondta nem is tudta, hogy ilyen gyors volt és nagyon elégedett az eredményével. Nem szégyelte azt sem bevallani, hogy nincsenek nagy reményei a következő 4x100-as döntőre. Mindezt az után, hogy egy férfi úszó társa, Sun Yang, 2 nappal korábban elsírta magát, amikor csak ezüst helyezést ért el 400 gyorson, Hortonnal szemben, mindössze 13 század különbséggel. Valószínűleg (reméljük) Sun heves reakciója csak annak volt köszönhető, hogy próbálta megvédeni a 2012-es aranyérmét – ami az első arany volt Kína számára férfi úszásban – és nem sikerült neki.

Reméljük Fu reakciója és jókedve már annak köszönhető, hogy egy másik generációban versenyez, és Kína már nem nyomja el a kevésbé sikeres sportolóit. Nem is hiába nevezték őt az olimpia pokémonjának a vicces arckifejezései és nyílt természete miatt. (Magyar rajongók láthatták egy pódiumon Hosszú Katinka 100 hát győzelmekor). Fu nemcsak a kínaiak szívét nyerte el a magatartásával, de az egész világ felfigyelt a személyiségére, ami vidám, kötetlen, kicsit bolondos és szabad.

Olimpia előtt 2016

Na szóval. Az amerikai NBC televízió megvette 2032-ig minden Olimpia sugárzási jogát. Ezzel megszerezte magának – mellesleg érthetetlenül – azt a jogot is, hogy nem az Olimpiát rendező város időzónájában, nem a sportolók számára a csúcsteljesítményt jelentő optimális, este 6-8 közötti időpontban, hanem az amerikai főműsoridőben kell úszniuk a döntőket.

Ez azt jelenti, hogy bárhol is rendezik meg az olimpiát, az úszás döntőket olyan időpontban kell rendezni, hogy az amerikai tv nézők, este 8.00-kor nézhessék a fotelükből. Nem fontos, hogy az úszás nem egy játék, ahol csak az a fontos hogy ki nyer, és lehet játszani bármikor. Tudományosan adott, hogy ezek az úszók a csúcsteljesítményüket este 6 és 8 között tudják hozni. Ekkor vannak pszichikailag és fizikailag is a toppon, ekkor képesek világrekordokat dönteni, és a legjobbjukat úszni. Az általánosan elfogadott idő az elődöntőkre pedig délelőtt 10-12 óra.  Az úszás időre megy és távolságra, fontos a megfelelő légzés. Nem lehet őket a rajtmezőre állítani, és tessék, úszd le az elődöntőt a legjobb teljesítményedben, amikor normál körülmények között éppen a délutáni pihenődet tartanád. Hol van a demokrácia? Hol van a békés és sportszerű játékok szlogen? Mennyire sportszerű ez? A legtöbb olimpikonnak egyébként is nagy időátállással kell számolnia, a szervezetüknek hozzászoknia, és amikor/vagy ha egyáltalán sikerül átállniuk, még azután is átállhatnak egy erőltetett, művi időzónára, az ún. NBC America időzónára? Mégis hogy nem juttatja előnyhöz ez az amerikaiakat? Ők akkor úsznak, amikor otthon is úsznának, és nem kell azzal törődniük, hogy akklimatizálódjanak az adott ország időzónájához. (Lehet, Phelphs azért nem indult az úszó VB-n, mert ott nem volt meg ez az előnye J). Az olimpiai úszók NEM AMERIKÁNAK ÚSZNAK, HANEM A VILÁGNAK. Ez innentől kezdve már csak a pénzről szól, és innentől kezdve az olimpia eldobhatja a charta szabályaiknak a tábláját!

A 4. olimpia vezérelv:

The practice of sport is a human right. Every individual must have the possibility of practising sport, without discrimination of any kind and in the Olympic spirit, which requires mutual understanding with a spirit of friendship, solidarity and fair play.

A probléma azért a rendszeres olimpia nézőket is kissé frusztrálja, mert ok, az olimpia bárhol a világon megrendeződhet. Akkor tudom, hogy aszerint fogom nézni. Nem várom el, hogy miattam felforgassák az olimpiát. Erre fel, az európai nézők, már a sokadik olimpia úszás döntőket fogják nézni a leghihetetlenebb időkben… Ezen az éven éjjel 3 és 5 között. Köszönjünk NBC America.

Mérges vagyok és érthetetlen, hogy ilyet meg lehet engedni. Az olimpián az úszás az egyetlen sportszám, amit rendszeresen 100%-ban nézek/néznék, de erre sajnos az utóbbi időben kevés lehetőségem volt. De én alkalmazkodnék az adott országhoz. Életem első olimpia szurkolása Koko aranyérmes bokszmeccse volt 1996-ban, amikor anyukámmal éjjel néztük a versenyt. De azért néztük éjjel, mert Atlantában volt. És természetesnek vettük, hogy ekkor kell nézni. Úgyhogy nekem nem probléma  amerikai időzónához alkalmazkodni, ha ezt hozza a fordulat. De akkor nekik se legyen már.

Meghalt John Nash :(

John Nash, a híres matematikus, a játék elmélet Nobel-díjasa, és felesége meghalt tegnap egy taxibalesetben. Állítólag, éppen Norvégiából jöttek vissza, ahol az Abel díjat vette át, és a baleset során nem voltak bekötve és kirepültek. Hát elég szomorú, hogy ami mindent ez a skizofréniával és sok más problémával küszködő matematikus átélt, éppen egy autóbalesetben kell életét veszteni. Matematikusok ágyban halnak meg. Vagy a tornácon egy székben pokrócba becsavarva.

A könyv és film is remek. Mindenkinek ajánlom. Nyugodjanak békében. 

Sylvia Nasar: Egycsodálatos elme

1 éve keresik

Már egy éve hogy a Malaysian Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata eltűnt, és mint akit a föld nyelt el, azóta sem került elő. Az elmúlt 1 évben sok minden történt a keresésével kapcsolatban, és összefoglalva semmi. Úgyértem, igen, tudjuk, elkezdeték keresni, először itt aztán ott, aztán rájöttek hogy teljesen máshol. Tagadtak, majd elismertek és ment a végtelenségig a találgatás mi történhetett. Jelenleg az Indiai-óceán egy elhagyatott részére teszik a gép roncsainak kilétét, de ez annyira nehezen közelíthető, hogy eddig a potenciális terület körülbelül 40%-ának feltérképezésével készültek el. Ezalatt az egy év alatt a hatóságok és a speciális keresőalakulatok nem tudtak szolgálni semmilyen magyarázattal, hogy egy nagy gép hogyan tűnhetett el minden nyom nélkül. Sem roncsok, sem jelek, sem radarképek…

Természetesen, ez utat adott konspirációs elméletek születésének. Leghíresebb, és pont a napokban színt valló – miszerint ő tudja hol van a gép és mi történhetett vele – az Jeff Wise összefoglalója. Wise újságíró, és amatőr pilóta, a gép eltűnése után akár napi 3x analizálta és magyarázta a történteket a CNN-nek. Állítása szerint a gép valahol Kazahsztánban leszállt azon az éjszakán. A teljes teória és a részletek, képes igazolásokkal a következő oldalon olvashatók: 

http://nymag.com/daily/intelligencer/2015/02/jeff-wise-mh370-theory.html 

Legutóbb azt olvastam, hogy újabb időpontot hirdettek ki, újabb határidőt, amivel bezárólag befejezik a kutatást, feltéve, hogy megtalálják a gép roncsait. Ez jelenleg az Indiai-óceán területét jelenti, és mivel jön a jó idő, ezért most fogják folytatni (mondjuk itt azt nem értem, hogy ez a terület a déli féltekén van, akkor hogyan írhatták, hogy most jön a jó idő…?? Lehet valamit félreolvastam, de szerintem nem). Meglátjuk milyen szerencsével járnak. Nagyon kíváncsi vagyok mi történhetett, mert a kezdetektől osztom abban az újságíró véleményét, hogy az érintettek többet tudnak, amit nem akarnak megosztani, és ennek az lehet majd a bizonyítéka, ha ez a gép sosem kerül elő.

Költőnk és Korea, avagy Karafiáth Orsolya élménybeszámolója Észak-Koreáról

Kedd este Karafiáth Orsolya élménybeszámolót tartott az Észak-Kóreai élményiből, tavaly májusról. Megpróbálom összefoglalni az érdekességeket, amik vagy újbóli megemlítést érdemelnek, vagy számomra is új információk voltak. 

Kezdeném azokkal az információkkal, amik valóban egy turistához jutnak el, élmények inkább, nem tények, és szabályok, ahogyan ezt a Koreai Népköztársaság engedélyezi. Air Koryo járatával érkezett az országba, amint mint később megtudta lehet nem volt a legjobb döntés, mivel nem lehet tudni hol szerzik a gépeiket vagy a kiképzést a pilótáik. Második lehetőség vonat lett volna Pekingből, de az 22 órát utazik. Új szabályok szerint, mobiltelefont már be lehet vinni az országba, de a SIM-kártyát már a repülőtéren elkobozzák. Fényképezni csak azt szabad, amit a kísérők megengednek, de távozás előtt azért a fényképezőgép memóriakártyáját is ellenőrzik. Állítólag ezeken a programokon való részvétel hatalmas önfegyelmet kíván, mert nem szabad nevetni a nagyvezér képe előtt, vagy ha egy katona van a közelben. Ami – annak, aki kicsit is ismeri ÉK-t – annyit jelent, hogy sosem, mert minden sarkon vagy egy kép, vagy egy szobor vagy egy katona virít. Újságot sem szabad kidobni, ez két dolognak is betudható. Egyik, hogy nagyon kevés a papír, a másik, hogy minden újság címlapján a vezér mosolyog, tiszteletlenség lenne kidobni, vagy összegyűrni (mondjuk felmerül a kérdés, hogy akkor mit csinálnak vele?). Az emberek nem is nagyon tudnak hol információkhoz jutni, max, az ilyen kiállított újság bulletinekről közhelyeken. A fővárosban, ahol működő metró van (állítólag), a turistáknak mindössze 2 megállóba szabad lemenniük, azt is csak meghatározott időben. A képekből ítélve nagy fényűzésű megállók ezek, óriási csillárokkal. Egyébként a legmélyebb metró pont Észak-Koreában található 120 méter mélyen. Állítólag a megengedett időpontban tényleg jöttek szerelvények, emberek pedig valóban fel-le szálltak… (itt felmerül megint a kérdés, hogy ez mennyire valós… amikor köztudott, hogy minden amit az ország a turistáknak mutat egy mese, egy szerep…).  A kedvencem a fodrászat és hajviselet szekció volt J. A nőknek 18 féle frizura áll a rendelkezésükre, a férfiaknak 10 féle verzió. Ezek közül választhatnak, és mást nem viselhetnek. 

Szintén információ, amit csak a belépő turisták tudhatnak meg, az az élelmezésükről való adat. Míg ők kaptak azért meleg ételt és kvázi rendes eledelt, már a kísérőik, csak a kiszabott fejadag hideg tésztájukat ehették (nem is volt szabad megkóstolni). Viszont például az ásványvizes palackok, vagy bármi más kínai importáru, hónapokkal lejárt szavatosságúak voltak (mondjuk legalább nem titkolják). Amikor 1-2 nap után rájöttek a kísérők, hogy túl sokat beszélnek magyarul, másnapra kaptak egy magyarul beszélő kísérőt is… Telefonálni nagyon komplikáltan lehetett, csak a fővárosból, útlevél leadás, a hívott személy kiléte. És érdekesmód másnap megkérdezték tőle, mi nem tetszik Észak-Koreában. Tehát a lehallgatás is bizonyítva van. A fővárosban állítólag 3 szálloda van, de a harmadikat még senki sem látta. Vidéken azért előjött a rizspapír a falak helyén, vagy ablak gyanánt verzió is. A tengerpartot nem lehet megközelíteni, duplaszögesdrót áll az útba. Amikor megemlítették/megkérdezték, hogy miért ilyen szomorúak, egyarcőak az emberek, hogy nem örülnek soha? A kísérők azt válaszolták, dehogynem, lesz itt mulatság. És láss csodát, másnap belebotlottak egy csoport munkásba, akik épp táncolgattak, örültek és énekelgettek… Képeket látva megjátszva, szegények.

Juuj, hát annyi mindent írnék, de tényleg ÉK napestig lehetne beszélni. Nem fogom most leírni az életkörülményeiket meg a nagy éhínséget. Mindenkinek ajánlom Barbara Demick könyvét, akit érdekel…  Karafiáth Orsolya vicces volt az előadás közben, főleg azért mert már régen járt ott, és még így is a dolgok felét elfelejtette. Például a kedvencem: „Erről nagyon sokat lehetne beszélni, de nem tudok, mert már elfelejtettem”. Nagyon laza J. Mondjuk igen talán látszott rajta, hogy a legtöbb infó számára a látogatásból van, ő nem olvashatta agyon magát ÉK-ról előtte, vagy extra könyveket (persze nem útikalauzokra gondolok). Néha úgy kiegészítettem volna J. Például amikor szörnyülködve mesélte, hogy nekik 6 napból áll a munkahét, a 7. Napon pedig ki kell menniük önkéntes munkát végezni, például gyomlálni. Na itt jegyezném meg, hogy nemhogy gyomlálni, de füvet kell nyírniuk. Ami nem is lenne olyan nagy gond, ha szegényeknek nem egyszerű ollóval kellene ezt megoldaniuk… Kábé szálanként. Na, de tényleg csak ennyit fűznék hozzá, mert sosem hagyom abba máskülönben J. Egyébként jó volt, semmi rosszat nem mondhatok sem a programról (kivéva az áradó alkohol szagot egy ponton túl…), sem az előadóról. Jó fej volt.

Kapcsolódó írások:

http://repulokutya.blogspot.de/2013/09/beton-es-cseresznyefavirag-eszak-korea.html

Ujgurisztán és a Karakoram Highway

A december elejei, egyben a tavalyi év egyik utolsó (legalábbis nekem) földrajzos előadása egy nagyon érdekes részről szólt – bevallom, számomra eddig ismeretlen – Ujgurisztán területről.

Ujgurisztan Kína, észak-nyugati részén terül el, és talán nagyon nehéz is megfogalmazni mennyire tartozik Kínához. Lehet inkább csak úgy nevezném, hogy Kína által megszállt terület. Talán nem is véletlen volt az előadó megjegyzése, hogy olyan itt, mint Tibetben. Ezen a vidéken magas hegységek, szürtök (magashegységi legelők) találhatók. Itt húzódik a Tian Shan, és ezeken a nehéz hegyes vidéken húzódott a selyemút egyik része is. És itt található a Karakoram Highway – G314 (Kínát és Pakisztánt köti össze, és a világ 9. csodájának is emlegetik).

Source: thevelvetrocket.com

Belső-Ázsiának ezen részén, nincs informálás, ha az ember megpróbálna megkeresni valamit, sehol semmi táblát, jelzést nem talál. Nincsenek vészhívó telefonszámok. De a kínaiak rendületlenül építik az utakat erre a helyre. Miért? Nagyon sok nyersanyagforrás található a területen. Amikor átérünk a kínai részre, ott már fényképezkedni sem szabad. Egy gerilla övezet, ahová nem is nagyon ajánlott jönni. Áthaladás nehézkes, főleg a kínai katonák hozzáállása miatt. Akkor mennek ebédre amikor akarnak, ami akár eltarthat 3 órán keresztül is. Addig az ott várakozók, minden információ hiányában csak reménykedhetnek, hogy még aznap átjutnak. Természetesen a katonák csak kínaiul beszélnek, így még ez sem könnyíti meg ez idelátogató lelkek életét. Ezek a területek annyira elhagyatottak, mégis a kínaiak ilyen 7000 m magasságban építik az „autópályáikat”. Mutattak az előadáson eredeti fényképeket, ahol az óriási építkezési daru, mint egy apró játék, néz ki a hatalmas hegyek között. Annak ellenére, hogy ez a világ egyik legelzártabb területe, térerő is van és kb. 1000 munkás, akik rendületlenül dolgoznak az utakon. A Tigristappancs út építésekor 10 munkás meghalt, amikor rájuk zuhant egy szikla, erre a kínaiak, 30 másikat hoztak helyettük.

Ujgurisztan legjelentősebb városa Kashgar. Rajta is észre lehet venni a folyamatos változást, építkezést. A város eredeti kinézete – ami kis vályogházas, labirintus-szerű házak, járatok hálózata volt – lassan teljesen eltűnik. Egy-egy házat vagy részt már csak emléknek hagynak meg, de állításuk szerint higiéniai okokból nem maradhatnak. Útjain autók nem tudnak járni, amivel egy esetleges mentőautó eljutás problémát sem tudnának megoldani. Hivatalosan a kínaiak támogatják az ujgurokat, de a valóságban talán ez még sincs ennyire így, kamerával figyelik őket. Például ha valaki egy ujgur mecsetbe bemegy, az már biztos nem kaphat kínai vízumot. Ujgurisztán zászlójának rejtegetése bűntény (világoskék csillaggal), nem szabad használni. A kínai hatóságok a hosszú szakállat is a radikalizmusnak ítélik, így itt szóba sem jöhet az ún. „aggszakáll” (vagyis de, csak szakáll nélkül J). Ami szabadabb mint Kína nagy részén az a gyerekvállalás, náluk még nincs limitálva.

Természeti adottságok

Mint ahogy már írtam, ezen a területen a magashegységek dominálnak, ezért az életvitel is ehhez van kialakítva. Nagyon sok a magashegységi legelő, aminek az alsó részén juhok, feljebb (3500m) már jakok legelésznek. Gyakran keresztezik a jakokat szarvasmarhákkal, azok így szelídebbek. Tevéket tartanak a húsáért és a tejért és ezeket a kínaiak felvásárolják, tehát jó pénzforrás is nekik. A lovak pedig havasi gyopárt esznek (ami azért vicces, mert EU-ban védett növény). Az időjárás magashegységi kontinentális, ami az előadó megjegyzése szerint itt annyit jelent, hogy vagy megfagyni lehet vagy megsülni. Köztes átmenet nincsen J.

Ujgurisztán nagyon gazdag nyersanyagokban, a kínaiak ezért is ragaszkodnak annyira hozzá, és próbálják a lehetetlent az útjaikkal a magashegységekben. Ez a terület nagyon gazdag bányákban, vasérc, rézérc és grafit a legjelentősebb. Az utakat délután 3 után lehetetlenség használni, mert sár önti el, akkor érnek le az olvadó gleccser hordalékai (Ehhez kapcsolódott egy példa, hogy hogyan itatják a lovakat a kiszáradt patakból. Hát pont így, hogy mindendélután óramű pontossággal megtelik az olvadástól.). Ezt annyira ki szeretnék használni a kínaiak, hogy legújabban a Pamírból olvadó jéggel akarják táplálni az erőműveiket (a sivatagban!!).

Rosszat megintcsak nem tudok mondani az előadásról (még bizonyos megjegyzések ellenére sem). Nagyon érdekes volt, nem gondolnám, hogy Belső Ázsia, ami földrajzi szempontból engem soha sem vonzott, ilyen érdekes is tud lenni. Mondjuk még most sem vágyok oda, de jó tudni J.

Csipkézett hegyek – A Spitzbergák

Mivel a legutolsó tavaszi előadásukat kihagytam májusban, most már nagyon kiéhezett voltam egy kis földrajzi infóra. Remek témát választott a Magyar Földrajzi Társaság az első őszi előadásukhoz. Gőgös Norbert élménybeszámolóiban pedig egyszerűen nincs hiba.

Ahogy a cím is írja, a Spitzbergák jelentése csipkézett hegyek, de ugyanúgy, ha nem jobban, a Svalbard név alatt is ismerhető. Közel, a 80.°szélességi foknál található szigetcsoportnak 62 ezer km²-éből, 40 ezer védett terület. Jellegzetessége az a földrajzi/meteorológiai anomália, amely lehetővé teszi, az állandó életet, emberi jelenlétet ezen a vidéken. Ez az anomália a Svalbard vagy Spitzbergen áramlatnak köszönhető, ami megengedi ,hogy a térség nyugati fele ne legyen fagyos. Így vált a hely az északi sarkkutatás központjává. „Fővárosa” Longyearbyen, aminek a lakossága 2642 fő, és itt található a Föld legészakibb polgári reptere (állandó napi járatokkal), hivatala, iskolája, egyeteme, üzlete… Jegesmedve lakosságának a száma körülbelül 3000 egyed J.

Leghíresebb északi sarkköri kalandorok Williams Barensz, Horatio Nelson, Adolf Erik Nördenskjörd,  Fridtjof Nansen, John Munro Longyear és Roald Amudsen nevéhez fűződnek valamilyen formában. Külön részletezni őket nem akarom, talán csak a két leghíresebb nevet emelem ki, Nansen-ét és Amudsen-ét (most jöttem rá, hogy én annó nem írtam Nansen Grönlandi útjáról, pedig azt hittem igen). Mindketten emberfeletti képességeket hajtanak végre, annyira képesek voltak alkalmazkodni a sarki körülményekhez és annyira meg tudták szokni ezeket a zord téli közegeket.

Az újkori sarki utazások persze már nem ütköznek akkora akadályokba, mint annakidején a nagy hősök korában.  Ahogy az előadó is megjegyezte az 50-es évekig az volt a kérdés túléled-e az utazást, napjainkban pedig inkább az, hogy meg tudod-e fizetni. Mint említettem, napi norvég járatokkal lehet eljutni a világ ennek a nagyon északi pontjába. A tavaszi hónapokban olyan -10°C-es hőmérséklet uralkodik, télen -30-40°C lehet a maximum. A nagy hidegek miatt a leszálló és felszálló repülőgépeket fagyálló anyaggal borítják.

A jegesmedve veszély miatt a városban cm-re pontosan megvan, szabva meddig mehet az ember fegyver nélkül. Elhagyva a zónát, a fegyver, kötelező. Mindenkinek kell hogy legyen fegyvertartási engedélye, ezt értsd úgy hogy az óvónőnek, vagy a fél évre érkező nemzetközi diáknak. A területnek nincs önkormányzata, sem rendőrsége, ún. sysselmannen-ok a kormányzók, vezetők. Természetesen így a norvég adótörvények sem érvényesek, ami azt eredményezi, hogy érdekes módon (minden logisztikai nehézség ellenére), az áruk olcsóbbak, mint Norvégiában :).

Itt található az UNIS nevű egyetem, ami 200 diáknak ad otthon. Fél éves képzést tölthetnek itt a diákok, akik felének nemzetközinek kell lenni. Tanulmányaik finanszírozása ösztöndíjakból áll, és az általános klímakutatáson kívül, olyan érdekességeket is lehet tanulni, mint az arktiszi fúrótornyok kiépítésének a technikája. Azon kívül, hogy az ide érkező diákoknak is jól kell tudniuk bánni a fegyverrel, megtanulják a vadonban való túlélést is. Ezenfelül alá kell írniuk egy szerződést, miszerint 7 éjszakát kint töltenek a vadonban. Az iskola világ színvonalú arktikus ruha raktárral van ellátva, amit a norvég alap támogat.

Az egyetemen kívül  érdekesség természetesen a világ magtár (vagy nem is tudom minek nevezzem, magbank?) épülete. Ami a legbiztonságosabb, legstrategikusabban épített „bunkere”, ahol a világ növényfajtáinak a magjai pihennek, arra az estre, ha valami globális következmény hatására kihalnának.

Természetesen egyre jobban ível felfelé a turizmus is a vidéken. Július-augusztus hónapok kivételével (sarki nyár), motoros szánok vannak túlsúlyban mindenhol (főleg a benzinkutakon :)). Az ide érkezők is ezzel mehetnek terepre, ha túlélik az első 30 percet. Az ottani vezetők ennyi idő alatt döntik el, kit vihetnek ki a pusztaságba. Megjegyezném, hogy a sysselmannen már tiltaná a motoros szánok használatát is (ugyanis az itteni emisszió kibocsátás 0%), annak ellenére, hogy azért ezek a legmodernebb és legkörnyezetbarátabb darabok. Másik praktikus közlekedési eszköz a kutyaszán. A kutyák, akik alig várják, hogy útnak indulhassanak, és akik direkt erre a célra vannak kitenyésztve, nem azok a barátságos kis kutyuskák (de azért így is szeretjük őket) :).

És ha már állatok, meg kell említenem a rénszarvasokat és a jegesmedvéket. A rénszarvasok (akik nem csordákban, hanem max. 1-2 járnak) valamikor még az Uralból jöttek át erre a vidékre, és azóta kissé „mutálódtak”. Rövidebbek lettek a lábaik, vastag, jegesmedve-szerű bundájuk van, és nem növesztenek télen agancsokat, hogy energiát spóroljanak. Amire – mint később kiderült – nagy szükségük is van. Szegénykéknek minimális lehetőségük van élelemhez jutni a hó alatt, nagyon sokat kell keresgélniük, térdre ereszkedni és hóbányászni. Ez alatt annyi kavicsot és szemcséket esznek meg, hogy az átlagéletkoruk mindössze 11-12 év, mert elkopik a foguk és éhenhalnak :(. Az utóbbi időben ez volt a legszomorúbb történet amit hallottam… A jegesmedvékről pedig annyit, hogyha futnak nem viccelnek, tényleg támadás van. Mivel nincs ellensége, a reakciója mindenre amit meglát „végre eszem” (ezt az előadó pont így mondta) :).  Törvényileg nem szabad bántani a jegesmedvét, csak önvédelem céljából. 500m-nél közelebb meg sem szabad közelíteni őket. Ha baleset történik, jön a sysselmannen és bizonyítás után dönt, hogy jogos volt-e az önvédelem.

A Spitzbergák nyugati partja a melegebb, itt a jégtakaró darabos, nincs állandó jég, a keleti, mindig fagyos partja pedig az utóbbi időben először kezdett ilyenné válni :(. Van itt egy orosz városka is, Barenszburg egy nagy Lenin-fej szoborral. Állítólag az oroszok nem hagyják el a helyet, annak ellenére hogy nem nagyon éri meg nekik fenntartani, ugyanis törvények szerint ha befejezel egy vállalkozást, és 3 évig nem történik semmi, mindent előröl kell kezdeni. Így hosszútávon jobban megéri az oroszoknak, ha maradnak. Egyébként a Spitzbergákok, bárki, bármilyen bizniszt nyithat, megkapja rá az engedélyt.

Elhangzott még sok információ, és ezzel természetesen ösztökélni is próbálják az embereket, hogy vegyenek részt az általuk szervezett utazáson. Akit esetleg érdekel, tényleg ajánlom, hogy őket keresse, mert nagyon jó szervezést és kalauzolást várhatnak. 

A Manhattan project

A Manhattan project-et, az új nyári sorozat jutatta eszembe (Manhattan címmel), és olyan témának találtam, mi megér egy írást.

A Manhattan project az Egyesült Államok szupertitkos programja volt, aminek a célja az atombomba előállítása volt, a 2. világháború idején. A Manhattan projekt során a semmiből új városokat építettek fel, ami soha nem létezett a térképen, és nem derülhetett ki a létezésük. Nem csak egy helyszínen zajlott, de talán a legjelentősebb központi helyszín Los Alamos volt, Új Mexikóban – Y telep (további titkos helyszínek: Oak Ridge, TN, - X telephely,  Hanford, WA – W telephely, és egyéb más kisebb helyszínek). A telephely vezetője Oppenheimer lett, akit ugye bemutatni nem kell, az atombomba atyjának tartják számon.  Az uránium bomba fedőneve Little boy lett, a plutónium bombáé pedig Fat man.

Természetesen ezekről a helyszínekről senki nem tudhatott, ezért elég elszigetelt területeken építették fel a „városkákat”. Saját boltokkal, iskolával, szórakozási lehetőségekkel, ugyanis a meghívott tudósok nem egy esetben magukkal vitték a családjukat. A Los Alamosiak címe, mindössze annyi volt, hogy P.O.Box 1663. Azoknak a gyerekeknek a születési bizonyítványukban, akik itt születtek, szintén ez a postafiók szerepel, mint születési hely (aztán ha jól emlékszem egy időben túl sok gyerek született, mert az asszonyok unatkoztak otthonJ). Az ide került tudósok, senkinek nem szólhattak hová mentek, és mit csinálnak. A közvetlen családjuk, akik velük költöztek Los Alamosba, szintén nem tudták, mit csinálnak a tudósok a „kerítésen túl”. Levelek és fényképek engedélyezve voltak, de nagyon erősen cenzúrázták őket, nem derülhetett ki a családok lakhelye.

Magába a fizikai lényegébe nem akarok belefolyni, nem az én területem, és nem is az a legérdekesebb része az egésznek. De maga a folyamat, és a szervezés, amit amerika létrehozott, amint fenyegetve érezte magát. És ez évtizedekkel ezelőtt volt. Ilyenkor csak töröm a fejem, hogy vajon a 21. században milyen titkos projektek létezhetnek, és mi mindenre lehetnek képesek.

Sztrájkolnak a serpák? Sztrájkoljanak!

Valószínűleg mostanra már mindenki hallott a serpák lavina balesetéről, amikoris múlt héten egy lavina 16 serpán temetett maga alá, amelyek közül 13 halott 3 társuk pedig még elveszett. Akiknek nem ismert a serpák foglalkozás, ők azok, akik az – egyre több – hegymászónak segít, akik úgy gondolják, megmásznák a Mount Everestet (az ottani helyzet elfajulásáról, egy korábbi írásban, itt). A lényeg ami a lényeg a hegymászóknak jóformán semmi dolguk nincs, azonkívül hogy felmennek, mert a serpák, kis szolgaként dolgoznak nekik. Persze ennek meg is van az ára, ha valaki úgy dönt hogy megmássza a Mt. Everestet. 10 ezer dollárba kerül az engedély. A serpa „bizniszség” hogy mit ne mondjak, nagyon jól jön a Kathmandu kormányának, mert ez engedélyeken kívül, külön összegeket kell fizetni például filmezésért és egyéb tevékenységekért.

Jelenleg nagy a káosz a hegységben, ugyanis a serpák azt tervezik, hogy az elveszített társaik tiszteletére, nem másznak fel ezen az éven többé. Ezenkívül, megfenyegették a kormányt, hogy teljesen beszüntetik a munkásságukat, ha az nem emeli fel a fizetségüket valamit a biztosításukat.

Várom, mi fog kisülni ebből az ügyből, az igazat megvallva már nem is tudom melyik fél oldalára inkább. A múltkori írásom, a tömegekről a hegyekben elég lehangoló volt, de viszont egy nem gazdagsághoz szokott serpa, kezd kapzsinak tűnni a fizetésemelés kéréssel. A másik oldalról pedig, természetesen az ő munkájuk az igazi, nem maguké a hegymászóké. Nagyon sokáig, én tudatában sem voltam annak, hogy a hegymászókat serpák segítik. Amikor ezt megtudtam, azért nagyon estek a szememben… Már bocs, de az csak olyan fél munka… Menjen fel a saját erejével, vagy akkor ne örvendezzen, hogy megmászta a Mt. Everestet. Mint az előző írásban is rávilágítottam, ma már jól szituált, edzett, akár idősödő polgár is kevés megterheléssel megteszi az utat. Ez szomorú… Most már nem is bánom, ha sztrájkolnának, hogy meglássuk ki az a hegymászó, aki nélkülük is felmegy J.

Türkmenisztán

A Magyar Földrajzi társaság márciusi előadása egy kiemelkedő volt. Amilyen csalódás (vagy inkább úgy mondom gyengébb) volt a februári Vietnam, úgy hoztak 100%-ot, Türkmenisztánról szóló előadásukkal. Ehhez nagyban hozzájárult az előadó, Bíró András Zsolt kiváló hozzáállása és érdekeltsége a témában, valamint maga az országról kapott információk, amik valóban nagyon érdekesnek bizonyultak. Bíró András Zsolt pontos foglalkozása nem volt téma szerintem, de mivel előadás előtt is a Türkmén nagykövetségről jött, és kiderült munkája során sokat jár ezekbe az országokba, ezért feltételezem valami ilyesmi lehet.. Türkmenisztánban például genetikai vizsgálatokat végzett a történelmük feltárására, egyébként antropológus.

Az országnak szélsőséges, kontinentális klímája van, ahol megtalálhatók sivatagok, félsivatagok is. Középső részét a Karakum tölti ki. Demokratikus többpártrendszeri köztársaság, ám mindig ugyanaz nyer J. Az ország fővárosa Ashgabat, amely türkménül, szép helyet, kellemes helyet jelent. A város nagyrészét az 1948-as 9,2 erősségű földrengés lerombolta, így régi épületek nem nagyon találhatók a városban. 1991-től kezd a város szépülni, miután függetlené válik a Szovjetuniótól. Ez már a gáz és kőolaj kitermelésből sikerül nekik. Megtudhattuk, hogy az országon még mindig nagyon érezhető a kommunizmus.

Türkmenisztán híres a lovak szeretetéről, külön minisztériuma van a lovaknak, lovasversenyeket és konferenciákat rendeznek. A híres türkmén lovuk az Akhal-teke. És természetesen itt, tilos a lóhús fogyasztása. Van egy speciális kutya fajtájuk is, amit alabájnak hívnak, és 80kg-ra nő. Megtudhattuk, hogy a türkmén öregek, nagy becsben vannak tartva, öregotthonba senki nem kerül, nagy szégyen lenne. Az ország népessége nagyon fiatal, 40%-a a lakosságnak 15 éven aluli.

Türkmenisztán legnagyobb iparága a halászat, a Kazahsztán felőli határoldalon pedig kő és só sziklák. A só megtalálható a volt Aral-tó azon részén is, ami a tó zsugorodásának a helye (azt, hogy a tó ma már csak látképe a valaha 4. legnagyobb tónak, a Szovjet „leleményességnek” köszönhető, a 2 folyó, ami táplálta a tavat, az Amudarja és a Szirdarja, kihasználták, hogy a sivatagot növényesítsék, így ma már a két folyó alig táplálja a tavat). A kiszáradt részeken gyakoriak a sóviharok.

Az Aral-to ma mar csak 14%-a az eredeti meretenek

Egyébként az ország lakossága szegényesen él, de ingyen van a vezetékes telefon hasznlata korlátlanul, ahogy a korlátlan gáz és áramfogyasztás is csak kb. 1500-3000Ft körüli összegbe, kerül nekik egész évre, ahogy az orvosi ellátás is ingyenes. Így talán érthető, hogy az egyszerű embereknek nincs is szüksége sokkal többre.

A rétegek közötti metángáz robbanás

És ami a legérdekesebb. A Darvaza, avagy a pokol kapuja. A Karakum sivatag közepén található, és megintcsak egy „okos” szovjet húzásnak köszönhető a létezése. 1971-ben a földgáz projekt keretein belül, a fúró egy földalatti üregbe fúrt, ami beszakadt, és a gáz felszabadult. Az oroszok úgy döntöttek, hogy a legjobb megoldás ezt berobbantani, és miután elfogy a gáz, abbamarad a szivárgás. Hát ez olyannyira nem jött be, hogy a 70m széles és 20m mély kráter azóta is ég, világít éjjel-nappal a sivatag szívében. A fényeket és a gáz szagot 100km messzeségbe érezni lehet. A helytől nem messze található egy rétegek közti tó is a sivatagban.

A másik rendkívül érdekesség, a Gugiti Reservation-ben van. Ez majdnem az afgán határ mentén található, és ami az nevezetessége, hogy egy régi vulkánkitörés megfagyott lávafolyamában dinoszaurusz lábnyomok találhatók.

Annak ellenére, hogy ilyen sok, érdekesség, és unikum található az országban, a hely teljesen felkészületlen a turizmusra. Már hogyan is lehetne, amikor az országba nagyon nehéz mégcsak bejutni is. Még az üzbégeknek is vízum kell, az európaiak pedig csak meghívólevéllel juthatnak az országba. De nem akármilyen meghívólevéllel egy jurtapásztortól, hanem valamilyen állami szerv meghívásával juthat csak be. Még a villajetek (megye határok) között is fegyveres ellenőrzés van, ahol a belépéshez nem elég útlevelet bemutatni, de még teljes útvonaltervet is kell.

Más apróbb info, hogy az autókat az UAE keresztül vásárolják, az igazi jurtalakók ma már az 1%-ot sem érik el a lakosságnak, és kb. 7%-uk csak az oroszok, akik egyre csökkenek. A függetlenség megszerzése után, rögtön átálltak a ciril betűkről a latin betűkre. Minden könyvkiadás állami felügyelet alatt történik, magán könyvkiadás nincs. 

Még mindig mély befolyása alatt vagyok az előadásnak, nagyon tetszett, az igazat megvallva, nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen országban ennyi érdekesség van (még akkor is ha a fele orosz ostobaságnak köszönhető), engem például azzal a lángoló kráterrel kilóra megvettek, olyan szívesen megnézném :).

A fekete doboz - és még mindig MH370

Még mindig nagyon érdekel az eltűnt maláj gép sorsa, de túl sok új információval nem szolgálnak a keresők. Most legújabban a fekete doboz birizgál a legjobban. Ugyanis jeleket fogtak a kereső hajók, amiket valószínűleg a lezuhant gép fekete doboza sugároz (ámbár még ez sem biztos). Mivel elég rövidek a jelek, még az sem biztos hogy mitől származik. A fekete dobozzal pedig az a baj, hogy állítólag ma-holnap lemerül az akkumulátora, és így még nehezebb lesz a további keresés.

A fekete doboz 2 részből tevődik össze, az egyik a „cockpit voice recorder” a másik pedig a „flight data recorder”.  Az első funkciója a mindenféle elhangzott kommunikáció felvétele, és itt nem csak a személyzet hangjáról van szó, hanem minden hangról, amit a gép hallat (motor hangok, esetleges robbanás, gép hiba, hibás működés és hasonlók). A másodiknál a gép működési funkciója kerül felvételre. Ilyen az idő, a magasság, sebesség, irány, amelyek az alap vételek közé sorolhatók, de olyasmiket is meg tud állapítani mint a szárnyirány, üzemanyag fogyasztás, automata pilóta. Ez az alapja minden video rekonstrukciónak, amik valósan tükrözik magát a balesetet, miután a nyomozás véget ért és lezárult. A fekete doboz tartalmaz még egy ún. Underwater Locator Beacon (ULB) részt is. Ez az, ami a segítségére van a kutatóknak, ha a gép nagy valószínűség szerint óceánban landolt. Az a szerkezet, amint vizet ér, működésbe lép, és akár több mint 4.000 méter mélységről is sugároz jeleket. Jelen esetben állítólag a jelek több mint 4.500 méter mélységről származnak…

AZ AF 447-es fekete doboza, ami 2 év után is olvasható volt
(http://aviation.stackexchange.com/questions/2869/black-box-under-water-pressure)

A fekete dobozoknak is több fajtájuk létezik. Nem vagyok fekete doboz szakértő, de az a hír járja, hogy az L-3 FA 2100-as nagyon jó J. Képes működni 1100°C-os tűzben 1 órán keresztül, vagy 260°C-os forróságban 10 órán át, normál üzemben pedig -55°C és +70°C között 25 óra repülési adatot rögzít. Maga a szerkezet az egy ausztrál találmány. 

A jelek, egy hegyvidéki területről jönnek (mármint a víz alatt), mint már írtam több mint 4.500 méter mélységből, ami azt jelentené, hogy a gép mélyebben lenne, mint az elsüllyedt Titanic roncsai. A kutatók jelezték a problémát, hogy a tengeri állatvilág befolyásolhatja a jeleket, főleg a bálnák. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy az Indiai-óceán mélysége elérheti a több mint 6.000 méter mélységet, de állítólag még ekkora, mélységben is 30 napig működnie kéne. Ezen felül minden 10 méter mélység után, 1 bar-ral megnő a nyomás is a tengerfenéken.

Persze a minősége és megbízhatósága nagyon jó ezeknek a szerkezeteknek, nem egyszer előfordult sajnos olyan példa is, hogy nem voltak képesek megtalálni a fekete dobozt, vagy az adatok rajta olvashatatlanok lettek. Egyelőre még optimisták a kutatók, és örülnek a talált jeleknek, de az a kérdés meddig sugároz még a doboz. Én azért sokkal nagyobb ambíciókkal láttam el ezt a fekete dobozt, valahogy azt gondoltam nem csak megsemmisíthetetlen, de végtelen életű is. Hát azért mégiscsak ez is akkumulátorral üzemel J. Szerintem van dolguk a mérnököknek és feltalálóknak, hogy még ettől is spécibb kis eszközöket tervezzenek, minden körülményre, aminek az lenne a dolga mint egy nagyon erős nyomkövetőnek, hogy amint szükség van rá, mutatná hol található a keresett objektum. 

Az igazi kalózoknak, NEM Johnny Depp kinézetük van!!

Tegnap megnéztem a Phillips kapitányt. Nagy benyomást tett rám. Először nem is volt szimpatikus az előzetese, gondolkoztunk is, hogy elkezdjük-e vagy sem, de nagyon örülök, hogy mégis amellett döntöttünk hogy igen. A film a 2009-es szomáliai partoknál történt kalózkodás cselekményeivel foglalkozik, és mutatja be, eléggé hitelesen, ami egyben eléggé nevetséges és hihetetlen, de igaz.

Ebben a bejegyzésben nem a filmről akarok írni, hanem ezekről a kalózokról ebben a térségben. A film ébresztett rá, hogy ez valóban így van. Mármint nagyon jól emlékszem arra az időszakra, amikor szinte heteken keresztül ez ment a híradóban. De akkor nekem valami más kép volt a fejemben a kalózokról. A meséket hibáztatom ezért, mert amikor kalózokat mutattak, azok félszemű, kampókezű, nagykalapos, papagájos matrózok, akik nagy hajókon közlekednek, halálfejjel a zászlójukon. Hát a valóság, az kicsit más… A szomál kalózok 40 kiló vaságyastól típusú, szakadt ruhájú, sárga fogú, mezítlábas lények, akik rozsdás kis motorcsónakkal és egy létrával száguldoznak a szomál partoknál (sőt ha a film igazat ír – azt mondanám egész mélyre behajóznak a tengerre), és egy nagy gépfegyveren kívül (még azon is csodálkozok, hogy bírják ezt el) másra nincs is szükségük, hogy megszálljanak egy kb. 20 legénységből álló teherhajót.

Szomáliában mi sem könnyebb a kalózkodásnál. Mivel nemzetközi hajókon tilos a fegyvertartás, ezért a kalózok rögtön fölénybe részesülnek, amint utolérik a hajót. Amit szintén nem nehéz, hiszen ezek a több tonna rakományt szállító hajók csak lassan tudnak közlekedni, és egy kis motorcsónakkal hamar utol lehet őket érni. És ami a legrosszabb, a helyek, ahol a kalózkodást végrehajtják olyan területek, ahol kérdőre sem lehet őket vonni. Nemzetközi vizek, ahol nincs működő kormányzás, így hát ha el is kapják őket, mindössze kirakják a legközelebbi szomáliai partoknál. Állítólag a nagy zsákmányokról, kémeken keresztül szereznek tudomást, nagyon sok feltételezés szerint, nagyon is jól tudják melyik hajó lesz megtámadva, hogy így lenyúlhassanak „hivatalosan” a rakományból, kalózkodás címszó alatt.

Gyakran a hajósok nagyon jól tudják mire számítsanak, és felkészülnek ha Afrika partjainál hajóznak. Több esetben harcolnak is, olyan módon ahogyan tudnak. Ledobják a létrájukat, vagy „házi” molotov-koktélt dobnak rájuk. Állítólag igaz példa a üvegszilánkok szétszórása is (amit a filmen is eljátszottak), mert gyakran mezítlábas kalózok érkeznek.

Jelenleg szerintem már a helyzet kicsit változott, sok mindent lehet olvasni, hogy mit próbálnak, és mit az, amit valóban meg is tettek a helyzet normalizálódásának. Én azt mondom, aki eddig még nem látta a Phillips kapitány filmet az nézze meg,én legszívesebben újranézném. Az pedig hogy mennyire beavatottak ezeknek a rakományszállító hajónak a nagyfejesei, egy másik, konspirációelméletes bejegyzésbe tartozna J.

Update a maláj gépről… több mint 2 hét után…

Tegnap este, mikor végre hazaértem, a hírcsatornán olvasom a „breaking news” hírt, hogy bejelentették az eltűnt maláj gép az Indiai-óceán déli részén lezuhant, Ausztrália nyugati partjától körülbelül 2500km-re, amerre a madár sem jár.

Már nagyon vártam, hogy többet is megtudjak a dolgokról, mivel feltételeztem, hogy akkor találtak végre valamit ami miatt ezt így ki lehet jelenteni. Hát szépen csalódtam. Annak alapján jelentette be a maláj miniszterelnök a hírt, hogy valami új brit technikai rendszer, ott mérte be őket utoljára. Sem egy törmelék, sem egy holttest, semmi. De még csak információ sem. Annyi volt az üzenet – ami nagyon tetszett – „beyond reasonable doubts” . Hát elhiszem, hogy egy idegennek ez reális, hogy nem fogják őket élve megtalálni, de egy hozzátartozónak szerintem nem. Legalábbis jelen esetben én nem vagyok érintett, de még így is várom hogy mutassák már meg hol van az a gép. És legfőképpen, magyarázzák már meg mit keresett a kiindulási pontjától több ezer kilométerre? Miért ott zuhant le? Ennyivel le akarják tudni? Én megértem, ha megakarták nézni az Antarktiszt, csak elfogyott az üzemanyag. De akkor mondják már meg. Erről semmi hír nem volt, hogy miért feltételezik, hogy ott végezte ahol. Úgyhogy amíg nem bizonyítanak másképp, én is többet várok ettől az ügytől. Hogy elkönyveljem hogy lezuhant. Nem is csodálkozom, hogy Kína is elvárja a bizonyítékot. Az a minimum. Most pedig még az időjárás miatt el is halasztották a további keresést. Egyébként azt olvastam, a napokban mégegy Malaysian Airlines gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania, valami meghibásodás miatt. Az egy Airbus volt. Rájár a rúd a malájokra…