Saturday, October 24, 2009

The road


Comac McCarthy mesteri munkája THE ROAD, nemhiába nyert Pulitzer díjat. Regényének főhőse egy hat év körüli fiúcska, pontosan nincs meghatározva a kora sem a neve, ahogyan az édesapjának sem.

Sok információt még nem olvastam a könyvről, úgyhogy háttér infóval nem tudok szolgálni. Annyit tudok, hogy a belőle készülő film, amelynek mozibemutatója novemberre várható, Oscar várományosnak hirdetik. Remélem az adaptáció miatt :).

A könyv egy katasztrófa súlytotta Amerikába kalauzol el minket, amelyben apa és fia életükért menekülve vágnak át a kihalt, hamuval borított Amerika földjén, hogy leérjenek délre a partra, ahol legalább az időjárás szélsőséges viszontagságai miatt nem kell aggódniuk.

„You forget what you want to remember and you remember what you want to forget”

Az apa erős jellem, akinek legfőbb célja, hogy kisfiát megvédje és biztonságos helyre jutassa. Próbál ételt szerezni ahonnan csak tud, ami nem könnyű, tekintettel a körülményekre. Van úgy hogy napokig nem esznek és szinte az egész könyvön át, általában éheznek. Egy pisztolyuk van, amivel megvédhetik magukat, de abban is csak egy töltény. Egy bevásárlókocsit tolnak magukkal, amiben minden „vagyonukat” viszik. Esőn és hón keresztül vágtáznak, miközben az apa súlyos tüdő beteg.

A gyerek a jót képviseli a regényben, a „tűz hordozóját”. Nagyszerűen tükröződik a személyiségén, hogy nem sok emberrel találkozott élete során, mindenkinek megörül, már akik a „jó fiúk” közül valók, mint ők. Amikor meglát egy másik kisfiút – akiről még mindig nem tudni valóságos volt e vagy csak képzelte – folyton őt emlegette, és bánta hogy nem vitték magukkal, ahogyan a kutyát is. Sokáig sokkban marad, amikor szemtanúi lesznek, ahogyan feltételezhetően a „rossz emberek”, fogvatatott embereket ettek. Neki köszönheti egy öreg bácsika is, akivel út közben találkoztak, hogy kapott a kevés ételükből, és neki köszönheti a rabló is, hogy az apja végül visszaadja neki a ruháit (meg akarta büntetni, amiért ő is elvitte mindenüket – mármint a rabló). Talán a gyerek személyiségét leginkább az tükrözi, amikor egy bunkert találnak tele étellel és elraktározott hasznos holmikkal. Annak ellenére, hogy az olvasónak a könyv ennek a szakaszára nyilvánvalóvá válik, hogy nem sokan maradhattak élve, a gyerek bűntudatot érez, hogy elfogyasztják más ételét, és felhasználják mások készletét. Nagyon sokatmondó, ahogyan köszönetet mond: „Dear people, thank you for all this food and stuff. We know that you saved it for yourself and if you were here we wouldn’t eat it no matter how hungry we were and we’re sorry that you didn’t get to eat it and we hope that you are safe in heaven with God.”.

A könyv ugyanakkor a kötődésről is szól, ahogyan az apa kötődik a fiához. Megpróbálta úgy megvédeni, hogy a rossz embereket elcsalogassa, és a gyerek el tudjon szaladni. Felajánlotta neki a fegyvert, hogyha megtalálják ölje inkább meg magát. Viszont miután meglátta azt a félelmet a gyerek szemében, nem volt képes őt otthagyni.

“How does the never to be differ from what never was?”