November végi földrajzi társaság előadását Kollár Lajos tartotta. Kollár Lajos neve bizonyára nem hangzik ismeretlenül sokaknak, tagja az ún. „magyarok a világ nyolcezresein” hegymászócsoportnak. Az előadás viszont nem hegyekről szólt. A 2. magyar grönlandi expedícióról. Az első expedíció még 1997-ben indult, sajnos sikertelenül. 150 km után a csapat (kicsit más felállással ugyan mint a másodikon), kénytelenek voltak visszafordulni a mostoha időjárási viszonyok miatt. A grönlandi expedíció célja – már amennyire kiderült – a régi körülbelüli Nansen (norvég felfedező, első volt, aki keresztül ment Grönlandon) út tejesítésével keresztülvágni a szigeten kelet-nyugat irányban, kizárólag tiszta eszközökkel (oxigén és minden más segédeszköz nélkül).Grönland – a dán királysághoz tartozó autonóm terület – a Föld legnagyobb szigete, több mint 2 millió km2, mégis kevesebb mint 60 ezer lakosa van. A helyiek nyelvén Grönland – az emberek földjét jelenti. A lakosok a tenger élővilágára vannak utalva, az összes település ezért a partok közelében épül. Itt a hőmérséklet is kedvezőbb. Télen gyakori náluk az éhség. Az a legenda járja, hogy a tengerben élő állatok anyja Szedna, és amikor az emberek megszegnek valamilyen tabut, Szedna magához szólítja az állatokat és ilyenkor csak a sámán képes őt kiengesztelni. Az inuitok abban a hitben élnek, hogy mindennek lelke van, és 12 után már csak azt mondják, hogy sok.
A három bátor jégmászó ennek a szigetnek a meghódítására indult tehát. 250 kg súlyú szánt húztak maguk után, nyugalmas időben ahogy viharokban is. Állításuk szerint, az egyik legveszélyesebb ellensége az embernek az ilyen kietlen jeges-havas terepen a szél. Az itt kialakuló szeleket ún. piterak-nak nevezik, amely nagyon erős, viharos, a gleccserekről fúj. Grönland keleti részére volt jellemző a piterak vihar, itt nincs is hely ahová el lehet menekülni előle. A nyugati felén a legnagyobb problémát az ún. whiteout okozta, amely ugye a teljes fehérséget jelenti, vagyis a látási viszonyok teljes megromlását, ezzel diszorientációt okozva az egyéneknek. Talán emiatt is választották a nem túl általános túrázási időpontokat. A csoport éjjel 2-kor indult neki a terepnek (sötétségtől nem kellett tartaniuk, a sarki nappalban éjjel is csak 1-2 órára szürkül be az idő, de teljesen sötét még akkor sem lesz) és körülbelül déli 11-12-ig folytatták útjukat. Utána ettek és pihentek, és délután 3-4-kor mentek aludni. A csapat végül 30 nap alatt tette meg ezt a 670 km-es távot. Útjuk során belebotlottak a DYE-2 volt amerikai radarállomásba is, amely már elhagyatottan áll ezen a kietlen terepen. Története eléggé érdekes, fel is keltette a figyelmemet így hát majd egy következő bejegyzésben részletezném az ismereteimet (már el kezdtem írni, de még nem fejeztem be, így hát majd csak az új évben kerül fel).
Arról ugye nem kell írnom, mennyire szeretem ezt a fehér szigetet (ami a neve szerint valójában zöld :)), és eléggé elszomorít, hogy a világ kapzsi nagyvállalatai ezt is próbálják kihasználni, érdekük szerint. Ahogy egyre jobban húzódik vissza a jég, úgy érdeklődnek például bányatársaságok a készletek megszerzése iránt. Próbálnak egyre nagyobb nyomást gyakorolni a dánokra, hogy engedjék ezt meg nekik. Remélem nem fogják!!
