Elsőként a norvég Amundsen érte el szoros versenyben az angol Scott-al (és póniival ), akinek az expedíció az életébe is került, köszönet egy nagy hóviharnak.
Az Antarktiszt, az Antarktisz-egyezmény (Antarctic Treaty System – ATS) szigorúan védi. Az egyezmény alapja az, hogy az Antarktiszt csak békés célra lehet használni az államoknak. Akármelyik állam létesíthet kutatóállomást a területén, de senki nem használhatja katonai tevékenységre, nukleáris robbanásokra, vagy radioaktív hulladék elhelyezése. Ezt minden aláírott országnak be kell tartania.
A köztudott olaj és gáz készleteken kívül, az Antarktisz jégpáncélja alatt olyan anyagokat találhatunk, mint a szén, arany, ezüst, vas, magnézium, nikkel, cink és még sok más.
Földünk leghidegebb pontján – ahol a minimális hőmérsékletet is mérték –89.2ºC –, általában 1000 ember tartózkodik, akikhez a nyári hónapokban még 3000 csapódik. Kutatóállomásokon vészelik át az itt tartózkodásuk idejét. Ezeket a kutatóállomásokat speciálisan izolálják és néhány a jégtömb alá van építve, hogy jobban tartsa a hideget. A fűtésre és energiatermelésre naftát használnak. Annyi tartalékkészleteik vannak, amelyek elegendőek egy évre, ha időjárási körülmények miatt, nem lehet megközelíteni, ezáltal szállítani pótkészleteket. Legnagyobb kutatóállomásai az amerikai McMurdo, a Ross-tengernél, valamint az orosz Molodežnaja.
Természetesen sokat lehetne írni a klímaváltozás negatív hatásairól az Antarktiszre, ahogyan az legnagyobb területen elhelyezkedő ózonlyukról is az Antarktisz felett, amely már emberi termékek halogénelemeinek a kibocsátása miatt keletkezett, és amelynek kibocsátását a Montreali egyezmény tiltja 1989-től.
Az Antarktisz valóban egyedi és rendkívüli földrész. Ezt bizonyítja nemcsak az eddigi irományom, hanem olyan különleges jelenségek, mint az Aurora Australis, vagyis a sarki fény, a Gyémánt por és a Napkutya, amelyeket sehol máshol nem figyelhetünk meg, és amelyek egyediségét nem múlja fölül semmi.
