Friday, March 17, 2017

Nepál és Himalája

A hét közepén elkezdődött a Magyar földrajzi társaság tavaszi előadás sorozata, amelyet Sulek János beszámolója nyitotta, Nepálról, és a hegyeiről. Annyira mély benyomást tett rám az előadás, és a téma is, hogy legszívesebben pakoltam volna a hátizsákom és mentem volna hegyet mászni Nepálba. Az előadó személye nálam mindig már fél siker, és ebben az esetben egy nagyon jól felkészült embert ismerhettünk meg, és érződött rajta a hegyek és Nepál szeretete.


Nepál is részben az otthona a Himalájának, a Föld legmagasabb hegyvonulatának, és itt találjuk meg a legmagasabb tengerszint feletti magasságú hegyet, a Mount Everestet. Ezen kívül a 14 nyolcezres hegyből, 8 darab szintén Nepálban van. A Himalája folyamatosan mozog, évente körülbelül 20-27mm nő, a folyamatos tektonikus mozgások miatt. A lemezek tolakodásának is köszönhetjük ezt a lélegzetelállító hegyvonulatot, hasonlóan keletkeztek a dél-amerikai Andok hegyvonulata, vagy északon a Sziklás-hegység. Azzal a különbséggel, hogy ott a lemezek inkább egymás alá mozdulnak, míg Ázsiában csúcsosodnak.

Nepál területén 5 éghajlati öv található, kezdve a leginkább az indiai trópusi éghajlatra hasonlítóval, majd a mérsékelt övvel, azt követve a hűvös mérsékelt övvel, ahol több mint 3000 méteren még simán megterem az alma. Ezt követi az alpesi övezet, ahol már a növényzet eltűnik, és végül az örök hó birodalma zárja a sort. Az ország, vegyes nemzetiségek tárháza, érdekességként megtudtam, hogy a serpák valójában egy népcsoport megnevezése. Ahogy a különböző népcsoportok, úgy a legkülönbözőbb vallások is elterjedtek Nepálban, és békességben megélnek egymás mellet. Természetesen a leggyakoribb a hindi és a buddhizmus, de megtalálható az iszlám vagy a kereszténység is.

Az előadáson megismerkedhettünk a legismertebb, legszebb, legjobb trekking útvonalakkal, amelyek többsége 5000-6000 méter tengerszint feletti magasság kemény átküzdését jelenti. Ezek a túrák, egyéntől függően, néhány naptól, akár hetek hosszúságáig is tarthatnak. Meg lehet őket csinálni egyedül, vagy segítséggel (bérelni valakit, aki cipeli a csomagot). Az útvonalak kis településeken haladnak keresztül, amely mindegyikében szállásra találhat az elfáradt turista. A helyiek vendégszeretete pedig kiemelkedő. Vannak természetesen könnyű útvonalak, és vadregényes nehéz útvonalak, amikre nagyon kevés engedélyt bocsátanak ki a helyi hatóságok. Vannak híres útvonalak, amelyekről a legszebb kilátásban részesülhetünk az Evrestről, vagy az Annapurnáról. Ezen kívül vannak a szent hegyek, melyekre engedélyt nem adnak ki, szentként tisztelik, és tilos a megmászásuk. Egyik ilyen, a halfarkat megformáló Machapuchare.


Ezekhez a túraútvonalakhoz, természetesen el is kell jutni, az ország belföldi kis járatokat üzemeltet a magas hegyi településekre. Ezek a kicsi repülőterek is felkerülhetnek az érdekességek listájára, ahogy a világ legveszélyesebbjei közé is simán beférnek. Természetesen, belföldi, kis gépek használják ezeket a kifutópályákat, amik már majdnem 4000 m fölötti t.f. magasságban vannak. Leszállni és felszállni, csak a kora reggeli órákban engedélyezett, mert amikor a nap megsüti a hegy ormokat, már nagyon veszélyes. Rendszeresen kell széllökésekkel, és viharfelhőkkel számolni, így az a 20 perces repülőút, ami például Pokhara és Jomsom között zajlik, lehetséges, hogy egyik helyen gyönyörű időben indul a gép, míg a másikon már nem tud leszállni.

Visszatérve a helyi lakosokra, szinte hihetetlen az a súly mennyiség, amit ők játszi könnyedséggel cipelnek fel-le ezeken az óriási hegyeken. Általában olyan 130 kg súlyokkal „szaladgálnak”, nők és férfiak egyaránt. Egy, a fejükön áthelyezett pánttal tartják csak a csomagot, így a teljes terhet nem a hátukon, de a fejükön cipelik. A helyi pihenőhelyek is úgy vannak kialakítva, hogy ekkora súllyal is lehetséges legyen a leülés és a felállás. Az öszvérek már szinte fejből ismerik az utat, szabadjára engedik őket, súlyokkal a hátukon, és mennek egymagukban, emberi kísérő nélkül, a hegyi utakon, és a takarmány (vagy amit épp szállítanak – gyakran csirkéket), mindig célba ér.

Az előadás tökéletes volt, a téma teljesen feldobott, utána napokig a hatása alatt voltam olyannyira, hogy újranéztem az Everest c. filmet. Már csak egy ilyen hegyi túrára kéne beiratkoznom. Ezt a videót, a Nepálról való elmélyedéseim alatt találtam, számomra nagyon érdekes volt, mindenkinek ajánlom! Sok mindent elmond...