Azerbajdzsán

     A Magyar Földrajzi Társaság legújabb előadása Azerbajdzsánról szólt. Sajnos, az expedíciós szakosztályi titkár, Gőgös Norbert, nem jutott sok szóhoz, sokak bánatára. Az ő előadásai mindig nagyon érdekesek és okosságosak. Az előadás díszvendégei az Azerbajdzsáni nagykövetség tagjai voltak, akik el is foglalták helyüket az első sorban a nagy hajukkal. Az előadást az azerbajdzsáni nagykövetség tanácsosa kezdte, információkkal Azerbajdzsán történelméről majd politikai- és gazdasági helyzetéről. A tanácsos úr, akinek a nevére nem emlékszem, oroszul beszélt, és egy néni volt a tolmács, akit meg kell, hogy jegyezzem nagyon jól végezte a dolgát, mert nagyon hosszú mondatokat is meg tudott jegyezni és visszamondani, dátumokkal együtt. Persze azt is el tudom képzelni, hogy meg volt neki előre a szöveg és felkészült rá. Persze az nem baj. Egy pár mondatban összefoglalnám, az azerbajdzsáni tanácsos mondandóját az országról, ami talán ez egyetlen érdekessége volt az estének. 

     Azerbajdzsán a Szovjetunió egyik köztársasága volt, de mindig harcolt a függetlenségéért, sok más volt tagállammal ellentétben, akik csak automatikus megkapták a szabadságot a Szovjetunió széthullása után. Miután végre szabad állam lett, meggyűlt a baja a folyamatosan agresszív Örményországgal, körülbelül 20 %-a az országnak tartozik most Örményországhoz, ez 7 járást foglal magába. Az örményekkel való konfliktus, később is megmaradt, ami a Zengezur terület elkobzásában hatalmasodott ki. Az örmények önkényesen kiűzték az azerbajdzsániakat erről a területről, és örményeket telepítettek a helyükre. Ez a terület a Nakhichevan régióból szakították ki, és így ez a terület elszigetelté vált Azerbajdzsántól. Az ekkori deportációt még jelenleg is megérzik a lakosok, ugyanis akkoriban (90-es évek) körülbelül 250 ezer ember vált földönfutóvá, de olyan formában, hogy mindenüket elvették egyik percről a másikra. Jelenleg sem tudnak semmit a hozzátartozók, az akkor eltűnt emberek sorsáról. Így jelenleg körülbelül fél millió azerbajdzsáni él Örményország területén. (Ez az örmény konfliktus sokkal szélesebb körű, a tanácsos, részletekbe nem merült bele, de amikor utána néztem, valóban nagyon sok információ van, és nagyon hosszadalmas és bonyolult ez a konfliktus közöttük. Akit érdekel komolyabban, azt ajánlom, nézzen utána, mert ez csak egy kis összefoglaló volt a történésekről.)

     Azerbajdzsán legfontosabb természeti kincse a kőolaj, amihez sajnos nagyon sokáig nem volt anyagi hátterük, hogy felszínre hozzák. A 2. világháború alatt az oroszok olajszükségletének a 80%-át Azerbajdzsán biztosította. Egészen a 90-es évekig nem tudták felhasználni a kőolaj készletüket, amíg 1994-ben egyezséget nem kötöttek a világ legnagyobb kőolaj szállítóival. Több cég a világ különböző tájairól ezek után elkezdte az azerbajdzsáni kőolaj-kitermelést és exportálást. A kitermelés első éveiben az országnak a befektetőit kellett kifizetnie és csak azután tudta a bevételét az ország fejlődésére fordítani. 2000-es évektől kezdődtek el a legnagyobb befektetések főleg az ipar más ágazataiba és azóta, az ország nagy dinamikában fejlődik. Amit még a tanácsos úrtól megtudtunk az az volt, hogy épül az ún. Transz-kaszpi-gázvezeték a Kaszpi-tenger alján, amelynek elkészülésével Európa olcsóbban kaphatná meg a Kazah és Türkmén gázt. Egyelőre ez még Oroszország területén keresztül folyik, ezért e projekt legnagyobb ellenzői az oroszok.

     Az előadás ezen fele eléggé érdekesnek bizonyult, de ezután következett dr. Obrusánszky Borbála történész előadása, amin kb. az emberek fele elaludt. Úgy beszélt, hogy jóhogy meg nem aludt a tej a szájában. Minden második mondatában benyalt az Azerbajdzsáni vendégeknek, hogy milyen kedves emberek, vendégszeretők, szorgalmasak, mert amikor ő kinyitotta a szállodája ablakát, akkor már mindenki az építkezésen dolgozott. És hogy ő még ilyet nem látott. Hát nem tudom eddig hol élt…, de a legtöbb helyen ez így működik. Ne csodálkozzon, hogy 11 órakor az emberek általában dolgoznak…

     De hogy azért mondjak róla is jót, az talán annyi, hogy megemlítette a Jamar Dag- ot, vagyis az ún. égő hegyet, amiről sajnos túl sok információt nem tudtam, meg mert úgy látszik, nem tartotta lényegesnek. Említést tett a természeti különlegességükről, az iszapvulkánokról. Azerbajdzsán fővárosa Baku, ahol található az ún. leánytorony, ami a város jelképe. Állítólag sokáig azt tartották, hogy világítótorony lehetett a Kaszpi-tenger partján. Ma már inkább az van elterjedve, hogy valami templom vagy szentély volt és aztán lett világítótorony. Említést tett még Sheki városáról, ami Azerbajdzsán turisztikai központja és ez volt a selyemút központja is annakidején. Hímzett szőnyegeket készítenek és ezeket egy kézzel húzzák ki. Érdekes még az orosz szamovárok története, amely eredetileg Azerbajdzsánból származik.

     Ez az iromány még tavaly novemberből származik, csak kicsit lemaradtam a publikálásával (a szerző megjegyzése).