Az
olimpián 28 különféle sport, több, mint 300 eseményén, 2488 kiosztható érem
várakozik. 206 ország, 11 ezer
sportolója pályázik az érmek egyikére. Hirdetik a sport szeretetet, a
fair-playt, és a nemzetközi együttműködést, de a végén, mégis csak az számít,
hogy melyik nemzet, és milyen színű érem. A kínaiknak ehhez is egy kicsit más
hozzáállása van. Nem titkolják azt a vágyukat, hogy Kínát, és a kínai
sportolókat a világ legjobbjainak és megközelíthetetlenjeinek mutassák a
legfontosabb sporteseményen. Olyannyira nem titkolják, és hajtják ezt a vágyat,
hogy számukra az olimpiai felkészülés inkább hasonlít a spártai állapotokhoz,
mint egy tradicionális edzéshez. Céljuk, hogy az anyaországnak dicsőséget és
csillogást hozzanak, és ez a csillogás, számukra, csak egyféle éremszínben
következhet be.
Amikor
120 évvel ezelőtt, ez első újkori játékok elkezdődtek Athénban, Kína – belső
kormányzása és határai fenyegetettségei miatt – nem vett részt rajtuk. Egészen
1932-ig, amikor is, még nem nyertek egyetlen aranyat sem. A kommunista
forradalom után újra kihagytak 24 évet. Ezalatt, 1959-ben, Rong Zedong,
megszerezte Kína valaha első világbajnoki címét, asztali teniszben. Mao Ce-tung
ezt a győzelmet „szellemi atomfegyvernek” titulálta, és már ekkor érezni
lehetett, hogy hamarosan milyen szerepet fog betölteni a sport az ország
életében. Végül Kína, 1984-ben tért vissza a játékokra, és a sportolói,
összesen 15 aranyérmet szereztek. Zheng Wang szerint (ő írta a könyvet „Never
forget national humiliation” – és egy egész fejezetet szánt az olimpia
politikájának), ezekután az aranyérem a Kommunista párt működésének a
bizonyítéka volt, és Kína globális szerepének egy betonbiztos pontja.
Kína
hirtelen jött aranyérem sikerét, főleg, a nyolcvanas években alapított állami
sport iskoláknak köszönheti. Ígéretes, fiatal atlétákat ragadtak ki
otthonukból, és beállították őket ebbe a kemény, izolált edzésrendszerbe (nem
ritka, hogy pl. a kézmérettük miatt, nem pedig azért mert ennyire érdekelné
őket a sport). 8 és 9 évesek áldozták fel az általános tanulmányaikat, hogy
részesei legyenek ennek az inkubált rendszernek, aminek végeredménye még kicsit
sem biztos, hogy olimpia szereplést hozhat nekik. A 2008-as pekingi játékok
előtt 3 ezer sportolójuk gyakorolt folyamatosan, és csak az egyötödük jutott el
a játékokig. És még akkor is, egy 3. helyezés szinte semmit nem ért. A mottójuk
akár az is lehetett volna, hogy „menj aranyért, vagy haza”. Az első helyezettek
egy éjszaka alatt nemzeti hősökké váltak, amely gazdagságot és hírnevet hozott
nekik a jövőben. Akik nem aranyat vittek haza, azokat csalódásnak könyveltek
el. És hogy még tetőzzük, a legtöbbjének ekkor már hiányoztak az alapok, a
szaktudás és az anyagi forrás, hogy új életet kezdjenek, mint – nem
professzionális sportolók.
Ekkora
nyomás alatt, nem is csoda, hogy néhány kínai versenyző megkockáztatja a
győzelmet, és doppingol. A 96-os atlantai futó-győztes, Wang Junxia bevallotta,
hogy részese volt az államilag támogatott dopping rezsimnek (jelenleg
vizsgálják az ügyet). 1990 és 98 között 28 kínai úszó produkált pozitív
eredményt, teljesítmény növelő szerekre. Az idei olimpiát is beárnyékolták a
dopping botrányok, de Fu Yuanhui úszó révén végre más hozzáállást és szereplést
is láthattunk a kínai sportolóktól. A 24 éves lány – aki egyébként egy
riportertől tudta meg, hogy bronzérmet nyert – kitörő örömmel fogadta a hírt,
és az mondta nem is tudta, hogy ilyen gyors volt és nagyon elégedett az eredményével.
Nem szégyelte azt sem bevallani, hogy nincsenek nagy reményei a következő
4x100-as döntőre. Mindezt az után, hogy egy férfi úszó társa, Sun Yang, 2
nappal korábban elsírta magát, amikor csak ezüst helyezést ért el 400 gyorson,
Hortonnal szemben, mindössze 13 század különbséggel. Valószínűleg (reméljük)
Sun heves reakciója csak annak volt köszönhető, hogy próbálta megvédeni a
2012-es aranyérmét – ami az első arany volt Kína számára férfi úszásban – és
nem sikerült neki.
Reméljük
Fu reakciója és jókedve már annak köszönhető, hogy egy másik generációban
versenyez, és Kína már nem nyomja el a kevésbé sikeres sportolóit. Nem is hiába
nevezték őt az olimpia pokémonjának a vicces arckifejezései és nyílt természete
miatt. (Magyar rajongók láthatták egy pódiumon Hosszú Katinka 100 hát
győzelmekor). Fu nemcsak a kínaiak szívét nyerte el a magatartásával, de az
egész világ felfigyelt a személyiségére, ami vidám, kötetlen, kicsit bolondos
és szabad.