Kína és az olipmia

Az olimpián 28 különféle sport, több, mint 300 eseményén, 2488 kiosztható érem várakozik. 206 ország,  11 ezer sportolója pályázik az érmek egyikére. Hirdetik a sport szeretetet, a fair-playt, és a nemzetközi együttműködést, de a végén, mégis csak az számít, hogy melyik nemzet, és milyen színű érem. A kínaiknak ehhez is egy kicsit más hozzáállása van. Nem titkolják azt a vágyukat, hogy Kínát, és a kínai sportolókat a világ legjobbjainak és megközelíthetetlenjeinek mutassák a legfontosabb sporteseményen. Olyannyira nem titkolják, és hajtják ezt a vágyat, hogy számukra az olimpiai felkészülés inkább hasonlít a spártai állapotokhoz, mint egy tradicionális edzéshez. Céljuk, hogy az anyaországnak dicsőséget és csillogást hozzanak, és ez a csillogás, számukra, csak egyféle éremszínben következhet be.

Amikor 120 évvel ezelőtt, ez első újkori játékok elkezdődtek Athénban, Kína – belső kormányzása és határai fenyegetettségei miatt – nem vett részt rajtuk. Egészen 1932-ig, amikor is, még nem nyertek egyetlen aranyat sem. A kommunista forradalom után újra kihagytak 24 évet. Ezalatt, 1959-ben, Rong Zedong, megszerezte Kína valaha első világbajnoki címét, asztali teniszben. Mao Ce-tung ezt a győzelmet „szellemi atomfegyvernek” titulálta, és már ekkor érezni lehetett, hogy hamarosan milyen szerepet fog betölteni a sport az ország életében. Végül Kína, 1984-ben tért vissza a játékokra, és a sportolói, összesen 15 aranyérmet szereztek. Zheng Wang szerint (ő írta a könyvet „Never forget national humiliation” – és egy egész fejezetet szánt az olimpia politikájának), ezekután az aranyérem a Kommunista párt működésének a bizonyítéka volt, és Kína globális szerepének egy betonbiztos pontja.

Kína hirtelen jött aranyérem sikerét, főleg, a nyolcvanas években alapított állami sport iskoláknak köszönheti. Ígéretes, fiatal atlétákat ragadtak ki otthonukból, és beállították őket ebbe a kemény, izolált edzésrendszerbe (nem ritka, hogy pl. a kézmérettük miatt, nem pedig azért mert ennyire érdekelné őket a sport). 8 és 9 évesek áldozták fel az általános tanulmányaikat, hogy részesei legyenek ennek az inkubált rendszernek, aminek végeredménye még kicsit sem biztos, hogy olimpia szereplést hozhat nekik. A 2008-as pekingi játékok előtt 3 ezer sportolójuk gyakorolt folyamatosan, és csak az egyötödük jutott el a játékokig. És még akkor is, egy 3. helyezés szinte semmit nem ért. A mottójuk akár az is lehetett volna, hogy „menj aranyért, vagy haza”. Az első helyezettek egy éjszaka alatt nemzeti hősökké váltak, amely gazdagságot és hírnevet hozott nekik a jövőben. Akik nem aranyat vittek haza, azokat csalódásnak könyveltek el. És hogy még tetőzzük, a legtöbbjének ekkor már hiányoztak az alapok, a szaktudás és az anyagi forrás, hogy új életet kezdjenek, mint – nem professzionális sportolók.

Ekkora nyomás alatt, nem is csoda, hogy néhány kínai versenyző megkockáztatja a győzelmet, és doppingol. A 96-os atlantai futó-győztes, Wang Junxia bevallotta, hogy részese volt az államilag támogatott dopping rezsimnek (jelenleg vizsgálják az ügyet). 1990 és 98 között 28 kínai úszó produkált pozitív eredményt, teljesítmény növelő szerekre. Az idei olimpiát is beárnyékolták a dopping botrányok, de Fu Yuanhui úszó révén végre más hozzáállást és szereplést is láthattunk a kínai sportolóktól. A 24 éves lány – aki egyébként egy riportertől tudta meg, hogy bronzérmet nyert – kitörő örömmel fogadta a hírt, és az mondta nem is tudta, hogy ilyen gyors volt és nagyon elégedett az eredményével. Nem szégyelte azt sem bevallani, hogy nincsenek nagy reményei a következő 4x100-as döntőre. Mindezt az után, hogy egy férfi úszó társa, Sun Yang, 2 nappal korábban elsírta magát, amikor csak ezüst helyezést ért el 400 gyorson, Hortonnal szemben, mindössze 13 század különbséggel. Valószínűleg (reméljük) Sun heves reakciója csak annak volt köszönhető, hogy próbálta megvédeni a 2012-es aranyérmét – ami az első arany volt Kína számára férfi úszásban – és nem sikerült neki.

Reméljük Fu reakciója és jókedve már annak köszönhető, hogy egy másik generációban versenyez, és Kína már nem nyomja el a kevésbé sikeres sportolóit. Nem is hiába nevezték őt az olimpia pokémonjának a vicces arckifejezései és nyílt természete miatt. (Magyar rajongók láthatták egy pódiumon Hosszú Katinka 100 hát győzelmekor). Fu nemcsak a kínaiak szívét nyerte el a magatartásával, de az egész világ felfigyelt a személyiségére, ami vidám, kötetlen, kicsit bolondos és szabad.