Friday, September 19, 2008

ennek nem lesz címe =)

Úgy volt, hogy ma koncertre megyek. Elindultunk ebben a nagyon hidegben, és mire odaértünk kiderült, hogy nem a kultúrházban lesz a koncert, hanem a máshol (nem írom le a nevét, mert akkor akár fény derülhetne az identitásomra =)). Útközben először elég megrázó élményben volt részem megint (again). Először egy fecskét láttam a földön, mint később megtudtam, nem érkezett elrepülni és megfázott. Még élt, csak már nem tudott repülni. Mit lehet vele kezdeni? Hazahozni és betenni egy cipődobozba, hogy megmelegedjen? Anyukám szerint úgy nem. De hát ő nem is engedné nekem meg. Lehet, csak azért mondta. De azt is mondta, hogy talán szedik is össze az ilyen lehullott fecskéket. Nem tudom igaz-e. Aztán mentem tovább, és az egyik kapuban, kint volt egy kedvenc kutyám =). Kis aranyos, már régen észrevettem, csak nem gyakran van elől. Ha sikerül beteszem róla a képet, mert lefényképeztem =). Legalább ennyi pozitívum ebből a hideg útból. Aztán találkoztam a környék kutyájával is, FM-val, őt sem nevezem inkább teljes nevén (tudod az identitás miatt). Tehát leszámítva a fecskét és a hideget a kutyáknak nagyon örültem =).

1 comment:

Anonymous said...

Tesókám, én tegnap reggel egy őzikével találkoztam, akit elütött egy auto, de még élt. Nyugodtan ült az úton, nézett jobbra, balra szegényke, nem tudtam mit tegyek, hogy segítsek. Felhívtam egy állatorvost menjen ki, altassa el, hogy ne szenvedjen, erre ő megnyugtatott, az az őz nem szenved, mert nem érzi úgy a fájdalmat mint az ember, ilyenkor sokkba esik, és a védekező rendszere olyan fejlett, hogy ilyenkor nem érez fájdalmat. Sajna nem tudtam rajta segíteni...
Az egész napom szomorú volt, a reggeli tehetetlenségem miatt...